A hétvégét a kocsi alatt töltöttem. Nekiláttam ugyanis a kardántengely lebontásának. Ahogy sok más a kocsin, ez sem egyszerűen van megoldva. A kardántengely az tulajdonképpen az első és a hátsó kardánból tevődik össze, a két tengely között és a végein van egy-egy kardánkereszt. Hogy tovább bonyolódjon a dolog, a hátsó kardán elején, ami tulajdonképpen a rendszer közepe, van egy csapágy is. Pont a héten nyugtatott meg egy autórestaurátor, hogy a legbonyolultabb autóval kezdtem, ha ezzel végeztem, már semmi sem jelenthet akadályt:)
Mielőtt azonban a kardánokra vethettem volna magam, le kellett szedni a kipufogó hővédő pajzsait, illetve csak kettőt kellett volna, de ha már arra jártam, leszereltem az összeset. A középső dob feletti pajzs gyanúsan azbeszt kinézetű, úgy hogy elzarándokoltam a legközelebbi barkácsáruházba, és vettem porvédő maszkot, biztos ami biztos, mert az ördög nem alszik. AZ AZBESZT VESZÉLYES AZ EGÉSZSÉGRE! Főleg ha bolygatják, és mivel ezek popszegeccsel voltak feltéve, le kellett fúrni.
A szervízkönyv szerint az első kardánt egyszerű leszedni, csak ki kell a elöl-hátul csavarni a 4-4 átmenő csavart a kardánkeresztek rögzítésénél. Aztán nyomjuk össze a kardánt, és hátrafele csúsztassuk ki. Na én az első pontnál leragadtam, az első kardánkeresztnél a 4 csavar leszedésénél. Ezt a kocsit nem a könnyű szerelhetőség jegyében tervezték, annyi biztos, bár ezt már sejtem egy ideje.
A kocsi alatt feküdve jön rá az ember, hogy nem ártana fogyókúráznia. Vagy magasabbra emelni a kasztnit. De az meg nem megy, mert a bakok és az emelő ennek gátat szabnak. Marad a fogyókúra...
Az első 4 csavarhoz alig lehet hozzáférni, ugyanis épp arra fele van a motor/sebváltó hátsó rögzítési pontja, ami gyakorlatilag takarja az első kardánkersztet, illetve a mögötte levő tengelyt. Alig rés marad csak, ott kellett volna operálni a villáskulcsokkal. De ugyebár, a keresztek kialakítása miatt a villáskulcs sem igen fért oda, csak kínkeservesen haladtam előre. 4 csavart így kiszedni, háát, inkább addig kísérleteztem, míg a racsnis kulccsal, az összes hosszabbító száramat összeszedve nem sikerült a motor rögzítése felett átnyúlva ráügyeskedni a csavarra. Innen már viszonylag gyorsan ment. Már tudom, hogy kellett volna egy 25-30cm-es toldószár, azzal nem lett volna probléma. Na nem baj, majd legközelebb. És én még jól jártam, mert a későbbi modelleknél úgy kezdi a leírás, hogy támasszuk alá a sebváltót, majd bontsuk le a hátsó motor rögzítést...
Az első tengely hátsó csavarjai a két tengely közötti kardánkeresztet rögzítik a hátsó tengelyhez. Ezek gyorsan le is jöttek. Akkor a leírás szerint most csak össze kell nyomnom a tengelyt, és hátrafele kicsúsztatnom. Aha. Csak éppen a hátsó illesztés nem akart szétjönni. Erősen nem mertem kalapálni és feszegetni, gndoltam menjünk tovább hátrafele, majd együtt kijön, aztán szétvarázsolom kényelmesen.
A hátsó csavarok azonban a többivel ellentétben alig akartak lejönni. Mivel nem voltak rozsdásak, éltem a gyanúperrel, hogy nem berohadtak, hanem egyszerűen túlhúzták ezeket. És mivel nem lehetnek gyenge minőségűek, ami az erőmből tellet hanyatt fekve, azt beleadtam. A két kardán is akkor jött szét, amikor a középső keresztbe bedugott vassal próbáltam a tengelyt rögzíteni. Szerencsérte nem esett a fejemre. Az utolsó két csavarra ráment egy órám. Utána már csak a középső csapágyat tartó lemezt kellett lecsavarozni, és kint volt mind a két kardántengely.
Ezután már érthető okokból elegem volt a kocsi alatt fekvésből, gondoltam, kirámolom a benzin ellátó rendszer részeit hátul. Sajnos a bent levő működő benzinpumpáról kézbevéve kiderült, hogy nem a kocsiba való, úgy hogy bevéstem a beszerzési listára még egy benzinpumpát. Ahogy bontottam a benzincsöveket, hamar annál a csőnél találtam magam, amelyik a kocsi alatt fut végig a motortérig. Igen, kitaláltátok, megint a kocsi alatt találtam magam, koszos csöveket feszegetve, az arcomba hullott a por, és én azzal vigasztaltam magam, hogy a fékcsövek kivételével más már nemigen maradt bontani való erre fele.
