"Nemrég egyik este lementem a garázsba, már amúgyse tudtam volna mit csinálni, nem volt erőm..
Aznap emlékszem a munka is nehéz volt.  És olyanokon gondolkodtam, hogy bírom vajon ki hogy majd mindennap ugyanaz megy, reggel kelés, este alig van időm valamire,  majd alvás.
Tudod miről beszélek.:) Az a pont ahol az emberek elvesztik az álmaikat , s belezordulnak a hétköznapokba. Lennt a pincében ráütlem egy székre és néztem a kocsit. És pont azon ált meg a szemem, amin eddig még nem nagyon. Az pedig az ezüstjaguár volt a motorháztető felett.

Ugrásra kész, előre, tovább , előre az ismeretlenbe. És az ami körüllengi meglehet miatta az egész kocsit.:) Tiszteletre méltó. Éppen ezért ennek a kocsinak mennie kell! Előre az utakon... úgy ahogy az a kis szobor is. És ehhez nekem is olyannak kell lennem. Mindegy milyen problémája van az autónak.. Meg kell csinálni. Hogy hogyan? Akárhogyan, mindenre van megoldás. "

Update: A levelet nem én írtam, hanem kaptam. De a hangulata nagyon eltalált, azért idézek belőle.